Egyetlen, valós személyről elnevezett utcanév állt ellen sikerrel Nagyváradon az impérium- és rendszerváltások névadó buzgalmának Nagyváradon, az ifjan elhalt romantikus szerző, a bécsi Franz Schubert. Valahogy átsiklott a komponista neve fölött minden utcanév-változatató bizottság tekintete Trianontól a második világháborún, a sztálini időkön át a Ceausescu-féle sötét negyedszázadig. Bezzeg Ady Endre csak 1990 után kapta meg azt a szűk, kanyargó, bár kétségtelenül belvárosi utcát, ahol egykor lakott is a költő, illetve dolgozott egy ideig a Nagyváradi Napló szerkesztőségében. Az utca korábban évtizedekig Breiner Béla nevét viselte, aki ugyan a Román Kommunista Párt tagjaként űzte az illegalizmus iparát a két világégés közt, a régi váradiak egy része megszokásból ma is hajlamos „Brájner Bélaként” emlegetni az utcát, pártszimpátiától függetlenül. Ha pedig valaki matuzsálemi kort ért meg egy közeli ház lakójaként, úgy járhatott, mint aki Munkácson élve, onnan soha ki sem mozdulva mondhatta magát élete során magyar, csehszlovák, szovjet, majd ukrán állampolgárnak. Breiner és Ady előtt ugyanis az első térképeken még Körös utcaként szerepelt – a folyó a közelben, az utcával párhuzamosan kanyarog – majd volt Pokol utca, sáros, elhanyagolt állapotára utalva, később éles stílusváltással Szent János utca, amire egy ház szoborfülkéjébe állított Nepomuki Szent Jánost ábrázoló kőszobor is ráerősített. A román világ a húszas években a fantáziadús Vlahița (ejtsd: Vlahica) nevet hozta, aztán visszajött Szent János, majd 45 után az illegalista Béla, végül 1990-től Ady. A szent szobrának lába kelt a kilencvenes években, feltehetően nem hitbuzgalomból lopták el.
Érdekes megfigyelni, hogy Váradon mely történelmi utcaneveket őriz leginkább a kollektív magyar emlékezet. Privát elméletem szerint azok a régi elnevezések öröklődnek nemzedékről nemzedékre, amelyek mai román neve sem nem vonzó, sem nem érdekes hangzású. Például főterünket, a Szent László teret a mai, Unirii tér (Egyesülés) formájában nem életszerű emlegetni. A túlparton a színház előtti, szecessziós hangulatú tér is megmaradt a köztudatban Bémerként, ha ma már kevesen is tudják, hogy a Haynau által hosszú börtönévekre ítélt váradi püspök, Bémer László nevét viseli. Hivatalosan ma Ferdinánd román király a tér névadója, igaz, ott a felesége, a Kent grófságban született Mária királyné szoboralakja néz farkasszemet Szigligeti Ede büsztjével. A színműíró innen pár lépésnyire született 1814-ben Szathmáry József néven a mai Szigligeti utcában, ez is rendszerállónak bizonyult, szinte az egész huszadik századot kibírta, napjainkig is érvényesen. A váradiak tudatában megmaradt a Kossuth utca név is, bár sok évtizede hivatalosan Independenței (Függetlenség) a hivatalos megnevezése. Ugyanez érvényes a Zöldfa utcára is (ma Vasile Alecsandri), míg a Kapucinus utcát a fiatalabbak egyre kevesebben nevezik így, nekem viszont éppen az nem jut eszembe, mi a búbának a mai román neve. Hasonló a helyzet a Nagyvásártérrel, pedig a ma hivatalos December 1. tér elnevezés magyarul nem szívmelengető, tán ezért emlegeti a magyarok egy része ma is Augusztus 23. tér néven, ami a szovjet felszabadítás napjára emlékeztet. Úgy látszik, a románok bejövetelénél a szovjetek bejövetele is szimpatikusabb. Az Adyhoz hasonlóan névhalmozó a Teleki utca is, az elnevezés eredetileg Teleki Lászlóra utalt, majd a negyvenes években Teleki Pálra, kettejüket vezetéknevükön kívül haláluk tragikus körülményei is összekötik. Egy váradi magyarnak ma sem kell magyarázni, melyik a Teleki utca, pedig ilyen-olyan román időkben volt már Visinszkij, Leontin Sălăjan, Antonescu marsall és Primăriei (Városháza) is, utóbbi legalább senkiben nem kelt rossz érzéseket.
Ami a jelent illeti, a Pece-parti Párizsban ma új elnevezés csak külterületeken és újonnan létesült lakóövezetekben adható, hogy ne kelljen a lakók személyi igazolványt cseréljenek. (Romániában egy a zászló, egy a kártya, nincs külön lakcímes.) Így történhetett, hogy miután megküzdöttünk azért, hogy a váradiságára mindig büszke író, Bajor Andor nevét is viselje végre a városban közterület, azt valahol a város peremén, egy néhány új építésű házból létrejött kietlen utcácska formájában kapta meg. Hasonlóan járt a komolyzenész Thurzó Sándor bácsi is. Újkori jeleseink emlékét jobb lenne egyéb formában megőrizni, a Bajor (románul ejtsd: Bazsor) utca mai lakóinak fogalmuk sincs, kit tiszteljenek Az éjjeliőr nem tud aludni és más jeles és szellemes művek szerzőjében. Közben az igazán szép hangzású, középkori eredetű váradi utcanevek (Alsódorongos, Törökmérő, Nagysötétág) lassan a teljes feledés sorsára jutnak.
*Szűcs László Váradi utca, minek nevezzelek? c., a Spanyolnátha felkérésére született írása e közlést követően a leendő Fodor Józsefek út (Spanyolnátha Könyvek 51.) c. antológia „vendégoldalára” kerül; a meghívott szerző írása társul a Spanyolnátha 2023 őszi, berekfürdői utcanévújító projektjéhez, abból az alkalomból, hogy szerzője a Spanyolnátha és az Újvárad együttműködésének köszönhetően, a Spanyolnátha kiadója, a Példa Képfőiskola és a romániai NGO Matches közti megállapodásnak köszönhetően, az NGO Matches támogatásával idén a Berekfürdői Körmendi Lajos Írótáborban vendégeskedik. A Fodor Józsefek út c. antológia a Nemzeti Kulturális Alap, a Berekfürdő Községi Önkormányzat, a Vidám Páva — Tompa Mihály Kultúrkert és Alkotóház, a Vidám Pávai Művészeti Értéktár, Hernádkak Község Önkormányzata támogatásával jelenik meg, premierjét a berekfürdői írótáborban, majd bemutatóját az Országos Könyvtári Napok idején Hernádkakon, később a Győri Könyvszalonon rendezzük. Szűcs László írásának közlése alkalmából újabb fotósorozatot közlünk (fotók: Vass Tibor), mely kiegészíti a projekten készült, lapunkban korábban közölt albumot (Spanyolnátha, XX. évfolyam. 103. szám. 2023/3)
Újabb fotók a Spanyolnátha Könyvek „Fodor Józsefek út” c. antológiájába
