De jó, hogy van itt tévé!
Az M5-ön most megy az Azúrexpress
1938, Básti Lajos, Tolnay Klári, Páger Antal
*
Budapesten, a Nemzeti Színházban, április 17-én nyílt meg a Szeleczky Zita 110 című kiállítás. A műsorban felléptek a színház Szeleczky-gyűrűvel kitüntetett tagjai is: Rubold Ödön, Szűcs Nelli, Katona Kinga és Herczegh Péter. Különösebb indoklást nem igényel az ottani kiállítás, hiszen Szeleczky Zita első és utolsó magyarországi munkahelye is a Nemzeti Színház volt.
Viszont ebben a könyvtárban soha nem járt, már csak azért sem, mert amikor az 1930–31-es tanévben az itteni Református Leánygimnázium, a Tóth Pál Gimnázium 6. osztályos tanulójaként – igaz, csak egy évig – miskolci diák volt, ez a könyvtár nem létezett, de még a jogelődje sem.
Persze a Nemzeti Színház jelenlegi épületében sem járt soha, már csak azért sem, mert amikor a Duna- parton, a mostani Bajor Gizi parkban emelt épületet 2002. március 15-én felavatták, ő – sajnos – már nem élt. Pedig a Nemzeti színésznője volt. Már a Színiakadémia növendékeként is tudta, ott a helye. Ódry Árpád, az intézmény igazgatója erre biztatta. Az akkori magánszínházak jobban fizettek volna, ő mégis a Nemzeti mellett döntött! Jól hangzana, ha most azt mondanám, hogy mindvégig hű is maradt hozzá. Sajnos, nem így történt. Annak idején, ’41-ben elhagyta a színházat, és csak ’44-ben tért vissza, amikor már nem Németh Antal volt az igazgató. Azt most nem mesélem el, milyen konfliktusa volt a korábbi igazgatóval, és miért volt fegyelmije, és miért került az ügy a színészkamara elé. A korabeli lapok ezzel részletesen foglalkoztak. (Erről kicsit bővebben majd a könyvtár kapcsán.) De hogy visszatérjünk a Nemzetibe: Kiss Ferenc igazgatósága idején, 1944. december 2-án mutatták be az Operettszínházban – mivel a Nemzeti épületét bombatalálat érte – Gárdonyi Géza Annuska című vígjátékát, a főszerepben Szeleczky Zitával. Ez volt az utolsó színházi szerepe itthon. 1944. december 10-én családjával elindult nyugat felé, majd 1945. március 17-én sikerült átjutniuk Ausztriába.
Az aktív színészi pályájából mindössze nyolc évet töltött Magyarországon. Viszont nagyon hamar ismert és népszerű lett. Ehhez nyilván jelentős mértékben hozzájárultak a filmszerepek is. A filmes statisztikák szerint huszonnyolc filmben játszott. Hihetetlenül sokat dolgozott: 1938-ban hat filmet is készítettek vele. Akkor készült az Azurexpressz is! Valamint a Sok hűhó Emmiért, a Bercsényi huszárok, a Rózsafabot, a Szegény gazdagok és az Egy éjszaka Erdélyben, amellyel az 1941-es Velencei Filmfesztiválon díjat is nyert.
A Budapesti Népbíróság 1948. február 7-én hozott jogerős határozata népellenes bűntette miatt bűnösnek mondta ki Szeleczky Zitát, és háromévi börtönre ítélte, továbbá tíz évre eltiltotta foglalkozásától, ugyanannyi időre felfüggesztette politikai jogainak gyakorlását és teljes vagyonelkobzásra ítélte. A legfőbb bűne az volt, hogy a rádióban és a nyilas párt rendezvényén is elszavalta Petőfi Sándor Föl a szent háborúra! című versét, ezzel biztatva az esztelen harc folytatására a hallgatóságot.
Jön az orosz, jön az orosz,
Itt is van már valóba’.
*
De ebben az évben ő már elindult a tengeren túlra.
Argentínába mentek a családjával, és ott is folytatta színészi munkáját. Megalapította az Argentínai Magyar Nemzeti Színházat, itt még filmet is forgatott (Toldy Diana), aztán Los Angeles-i lakos lett, és következtek az önálló estek, irodalmi műsorok, Észak-Amerikában, Ausztráliában, de még Európában is. Tartotta a kapcsolatot a magyar emigráció közösségeivel. Aztán az itthoni változások után, 1990. szeptember 19-én, negyvenöt éves távollét után, hetvenöt éves korában Budapestre látogat újra Szeleczky Zita. Nagy ünneplés fogadja. Hazahozza életműve dokumentumait – leveleket, fényképeket, színházi és filmes relikviákat, ezeket elhelyezi a megfelelő archívumokban.
1993-ban, az Országházban átveszi a Magyar Érdemrend Középkeresztjét.
1994. január 17-én a Legfelsőbb Bíróság – felülvizsgálati eljárás során – hatályon kívül helyezi a Népbíróság 1948. február 7-én hozott ítéletét. Véglegesen 1997-ben települt haza, Érden talált otthonra.
Nekem szerencsém volt, találkozhattam vele itt Miskolcon, amikor Veczán Pál evangélikus lelkész meghívására 1997-ben részt vett a reformáció napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Előtte nem sokat tudtam Szeleczky Zitáról. Agyon is hallgatták. Kriston Bélának köszönhetően figyeltem fel rá először. (Talán még vannak, akik emlékeznek rá, hiszen gyártörténészként maga is helytörténeti kutató volt és megírta Fazola Frigyes munkásságáról A megszállott című regényt, a Bató-legendát feldolgozó Eszter harangja című könyvet. De rajzolt és festett is.) És nem mellesleg rajongott Szeleczky Zitáért. Még középiskolás volt, amikor itt vendégszerepelt Miskolcon a budapesti Nemzeti Színház A Noszty fiú este Tóth Marival című előadással, Tóth Mari szerepében Szeleczky Zitával. Amikor megkapta a művésznő az első hazai elismerést, Kriston Béla azonnal hozta is a méltató írást az Észak szerkesztőségébe. Akkor még magam ott dolgoztam, és leginkább színházi ügyekkel foglalkoztam, így amikor kiderült: itt van Szeleczky Zita – a helyi sajtó több munkatársával együtt – én is találkozhattam vele a Palota Szállóban.
De térjünk vissza a kiállításra!
A budapesti kiállítást a Bajor Gizi Színészmúzeummal együtt rendezte a színház. Az itteni kiállítást elsősorban a nekezsényi emlékháznak köszönhetjük, és tegyük hozzá: a könyvtárosoknak is. A kiállítás szervezője Hideg Ágnes, akit sokan a Herman Ottó Múzeum könyvtársaként ismertek meg, tanulmányban dolgozta fel Szeleczky Zita miskolci kapcsolatait. A nekézsenyi emlékek kutatásában, feldolgozásában jelentős szerepe van Bánfalvy Lászlóné helytörténeti kutatónak, aki korábban az Ózdi Városi Könyvtár vezetője is volt. Egyébként ennek a könyvtáros kapcsolatnak köszönhető, hogy amikor a könyvtárosok egyesülete sorozatot kezdeményezett, hogy minél többen megismerhessük a borsodi helytörténeti értékeket, az első kirándulás 2009-ben Nekézsenybe, a Szeleczky Zita- Emlékházba vezetett.
Ha most kellene Szeleczky Zitáról anyagot gyűjtenem, könnyebb dolgom lenne, mint volt évekkel ezelőtt, amikor először hallottam róla. Most már itt vannak a könyvtárban a róla szóló életrajzi kötetek, a médiatárból több filmje kölcsönözhető, az internetes adatbázisokban is elérhetőek a róla szóló cikkek. A könyvtár tagjai itt ingyen használhatják az Arcanumot. Így azok a lapok is könnyen kereshetőek, amelyek annak idején beszámoltak Szeleczky Zita pályakezdéséről, sikereiről, arról a bizonyos fegyelmiről. Az arcanumos kutatásnak köszönhetően találtam meg azt az 1997. november 8-án megjelent cikket is, amit arról a bizonyos lillafüredi találkozásunkról írtam. Ez volt a Nem Amerikában, a magyar lelkiségben él. A véletlen úgy hozta, hogy most a Nemzeti Színház lapjában, a Nemzeti Magazin legutóbbi számában én írhattam Szeleczky Zitáról az emlékezést. Most ezzel is szeretném gyarapítani a könyvtár állományát, a nekézsenyi könyvtárét is….
Még valami fontos közlendőm van: a kiállítást ezennel megnyitom!
*Elhangzott a II. Rákóczi Ferenc Könyvtárban, 2025. április 29-én
