Csíz-fürdő gyógyvízében a jód és a bróm mellett idő is oldódik. Erre bizonyítékom is van! Azon a reggelen, amikor Jókai a gőzkabinban szelfizett, magam is szemtanúja lettem egy rejtélyes történésnek. Az író besétált az egyik medencébe, ahol rajta kívül senki nem volt, majd pár perc múlva másik két tollforgatóval, Lévay Józseffel és Tompa Mihállyal együtt jött ki a vízből. Tudtam, hogy a polgármester influenszertalálkozóra hívta a legmenőbb tiktokereket, hogy népszerűsítsék a várost, de azt nem sejtettem, hogy a vendégek között kétszáz évesek is lesznek.
Kulturális fejesként vagyok jelen az influenszertalálkozón, azért hívtak, hogy megnyissam az eseményt és a Jókai 200 emlékévet. Azt mondták, ez az utolsó dobásom, ha ezt is elbaltázom, repülök a minisztériumból. Tudom, hogy most valami olyasmivel kell előállnom, amire senki nem számít, ide már a jó program nem elég. Tegnap a ChatGPT-től kértem segítséget. Azt javasolta, hogy a miskolciakkal adassak posztumusz díszpolgári címet Jókainak, ugyanis 1857-ben az ő beszédével és Laborfalvi Róza vendégjátékával nyílt meg a Miskolci Nemzeti Színház. S hogy lássák, mennyire tájékozott vagyok, a ChatGPT azt is felvetette, a szintén 200 éve született Lévay Józsefnek is javasoljak miskolci díszpolgári címet, hiszen ő is az avasi asztaltársasághoz tartozott, csak úgy, mint több nagy tollforgató is, például Tompa Mihály.
Egész éjjel azon törtem a fejem, hogyan kellene még mindezt megspékelni. Aztán reggel a gőzkabinban megláttam, ahogy Jókai önmagát fotózza. Nem hittem a szememnek, azt gondoltam, még mindig részeg vagyok attól a több liternyi gin-tonictól, amit előző este megittam a fogadáson. Aztán megjelent Lévay és Tompa is. Hirtelen fény gyúlt az agyamban. Influenszert csinálok Jókaiból! Ez lesz ám a nagy dobás! Ha kérdeznek, titokzatosan előadom, hogy „a kultúra szelleme olyan erős, most a kétszázadik évforduló kapcsán, hogy képes szó szerint is megidézni az elhunytakat”. Hogy ez hülyeség? És? Ki mer megcáfolni egy ilyen jól hangzó baromságot? Pláne, ha látják is, hogy tényleg feltámadt Jókai, Lévay és Tompa.
Bemutatom az influenszertalálkozó díszvendégeit, mondom a megnyitón, miközben Jókai, Lévay és Tompa besétálnak a díszterembe. Mindenki suttog, hogy honnan sikerült ilyen megtévesztésig hasonló színészeket találni. De Jókai azonnal cáfol, bizonygatja, hogy ő bizony az igazi, mint ahogyan a többiek is. Egy idő után valahogy meggyőzi az influenszereket, akik ezután mind szelfizni akarnak vele. Hamarosan ellepik a közösségi médiafelületeket a Jókaiékkal közös szelfik, pillanatokon belül mindenhol ott áll a #Jókaiékisittvannak.
Miközben a kétszáz éves írók instáznak, facebookoznak, tiktokoznak, odaosonok Jókaihoz és a fülébe súgom, az interjúkban ne felejtse el megemlíteni, hogy én hívtam meg, nekem köszönhető a miskolci díszpolgári cím, és az is, hogy feltámadt. A vendégek ujjonganak. A sajtó új nevet ad a kampánynak: #MórMondja. A háttérben a fürdő hangszórójából felcsendül egy lo-fi remix: „A kőszívű ember fiai – chill edition.”
Kulturális fejesként vagyok jelen az influenszertalálkozón, azért hívtak, hogy megnyissam az eseményt és a Jókai 200 emlékévet. Azt mondták, ez az utolsó dobásom, ha ezt is elbaltázom, repülök a minisztériumból. Tudom, hogy most valami olyasmivel kell előállnom, amire senki nem számít, ide már a jó program nem elég. Tegnap a ChatGPT-től kértem segítséget. Azt javasolta, hogy a miskolciakkal adassak posztumusz díszpolgári címet Jókainak, ugyanis 1857-ben az ő beszédével és Laborfalvi Róza vendégjátékával nyílt meg a Miskolci Nemzeti Színház. S hogy lássák, mennyire tájékozott vagyok, a ChatGPT azt is felvetette, a szintén 200 éve született Lévay Józsefnek is javasoljak miskolci díszpolgári címet, hiszen ő is az avasi asztaltársasághoz tartozott, csak úgy, mint több nagy tollforgató is, például Tompa Mihály.
Egész éjjel azon törtem a fejem, hogyan kellene még mindezt megspékelni. Aztán reggel a gőzkabinban megláttam, ahogy Jókai önmagát fotózza. Nem hittem a szememnek, azt gondoltam, még mindig részeg vagyok attól a több liternyi gin-tonictól, amit előző este megittam a fogadáson. Aztán megjelent Lévay és Tompa is. Hirtelen fény gyúlt az agyamban. Influenszert csinálok Jókaiból! Ez lesz ám a nagy dobás! Ha kérdeznek, titokzatosan előadom, hogy „a kultúra szelleme olyan erős, most a kétszázadik évforduló kapcsán, hogy képes szó szerint is megidézni az elhunytakat”. Hogy ez hülyeség? És? Ki mer megcáfolni egy ilyen jól hangzó baromságot? Pláne, ha látják is, hogy tényleg feltámadt Jókai, Lévay és Tompa.
Bemutatom az influenszertalálkozó díszvendégeit, mondom a megnyitón, miközben Jókai, Lévay és Tompa besétálnak a díszterembe. Mindenki suttog, hogy honnan sikerült ilyen megtévesztésig hasonló színészeket találni. De Jókai azonnal cáfol, bizonygatja, hogy ő bizony az igazi, mint ahogyan a többiek is. Egy idő után valahogy meggyőzi az influenszereket, akik ezután mind szelfizni akarnak vele. Hamarosan ellepik a közösségi médiafelületeket a Jókaiékkal közös szelfik, pillanatokon belül mindenhol ott áll a #Jókaiékisittvannak.
Miközben a kétszáz éves írók instáznak, facebookoznak, tiktokoznak, odaosonok Jókaihoz és a fülébe súgom, az interjúkban ne felejtse el megemlíteni, hogy én hívtam meg, nekem köszönhető a miskolci díszpolgári cím, és az is, hogy feltámadt. A vendégek ujjonganak. A sajtó új nevet ad a kampánynak: #MórMondja. A háttérben a fürdő hangszórójából felcsendül egy lo-fi remix: „A kőszívű ember fiai – chill edition.”
