Valaki más
Fecske Csaba emlékére
1.
Emlékeimet
földhöz vágja a múltam.
Minél több darabra törnek,
annál igazabbak,
annál kikezdhetetlenebbek.
Ha összeszedem,
ha összeragasztom őket,
egyik se lesz már
ugyanolyan.
2.
Az emlékezés
egy széttört
amfóra
összeillesztése.
Ha pár darabot
ki is felejtek,
mégis ugyanolyan
és ugyanakkora
marad.
Csak a szememet
nem szabad behunynom.
3.
Amikor a tetszhalottról
másnap kiderül,
hogy él,
félteni kezdik az égiek,
az angyalok.
A falubeliek nem,
ők csodát emlegetnek.
Ha valaha erre a napra
emlékeznek majd,
az örök élet gondolatát
kiverik a fejükből.
De egyikük sem
megy el a temetésére.
Lórajcsúr
Nagy László megidézése
Befelé nő az üresség,
a remény győz felettem,
céltalan kószálok, büszkén,
rákolló-szárnyszegetten.
Hogyha eszembe jutottál,
szememből nem szaladhatsz,
jósra, varázslóra vársz, mint
kávéscsészében a zacc.
A könyv, amit reggel vettem,
estére nincs megírva,
lovakat rajzolok tisztán
a megpatkolt papírra.
Ne erőltesd rám magadat.
A múltam örök bélyeg,
magányom összeforrt sínpár,
halálom, utolérlek!
Egybeér
Nagy László 100. születésnapjára
Isten az örök bélyeg,
amit a bezúzáskor
az arra kijelölt lator
eltulajdonított.
A többi ezer
ugyanolyan bélyeget
újrahasznosították.
A kinyomtatott
példányokon ugyanis
a király fejéről
hiányzott a korona.
