35 Megtekintés 13 mp

Ez az elmúlhatatlan

fatyol-zoltan-legyott-2024

1954-ben született. Az egri Ho Shi Minh Tanárképző Főiskola matematika-rajz szakán végzett 1976-ban. 1984-től tagja a Művészeti Alapnak, 1992-től a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége festő szakosztályának. 2015-től a Magyar Írószövetség tagja. Önálló kiállításai voltak többek között Debrecenben, Kölnben, Drezdában, Görlitzben, a svájci Neuchatelben és Sorens-ben, munkái csoportos kiállításokon szerepeltek a világ több országában Japántól Mexikóig. Első írásait az Észak-Magyarország Literátor című irodalmi melléklete, Vass Tibor szerkesztésében közölte. 2005-től jelentek meg versei a Spanyolnátha, a Parnasszus, Liget és a Magyar Napló, a Vigilia és a Hitel folyóiratokban. Több önálló kötete jelent meg: az első Két kép az álom címmel 1991-ben, 2025-ben pedig, határozatlansági mező címmel, a huszonkettedik. Válogatott verseinek Hamulétra című kötetét 2022-ben a Magyar Napló kiadó jelentette meg. 1991-ben és 1997-ben a Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep Káplár Miklós-díját kapta. 2009-ben, 2011-ben es 2022-ben Móré Mihály-díjat kapott a derecskei Hajdú-Bihari Grafikai Művésztelepen, 2000-ben Holló László-díjjal jutalmazták, és a lengyel Ezüst Négyszög Biennálén a Przemysl-i Vajdaság díját kapta. 2004-ben lett Csokonai-díjas. 2020-ban a Debreceni Tavaszi Tárlaton elnyerte Debrecen Város Fődíját.