Az apró termetű, pocakos karmester hirtelen lábujjhegyre emelkedett, rövid karjait kitárta, akár egy repülni kész madár, majd hosszú pálcájával beintette a tempót. A katonazenekar – tutti – játszani kezdett. Az első ütemre színekbe lobbantak a lampionok, a másodikra aranyszikrák töltötték be az eget, a harmadikra mélyálmú telihold úszott a csillagok közé. Gyönyörű nyárvégi este támadt. A lassan és fenségesen hömpölygő keringő élettel itatta a megfakult, kiszáradt, réges-régi képeslap rostjait.