Almamag
Nagyanyó keze meleg és érdes. Almát pucol a konyhaasztalnál, a héjat újságpapírra gyűjti. A magokat zsebkendőbe bugyolálja, és elteszi. Áhítattal figyelem, ahogy fogja a gyümölcsöt, és vékony bemetszéseket ejt rajta. Legyező módjára válnak szét a leheletvékony szeletek. Mosolyogva nyújtja át az almát, amit azonmód befalok. A kedvencem a roppanós fajta, a kásásat nem szeretem. Nagyanyónak mindegy, azt mondja, kislánykorában hetekig csak krumplin éltek. Hol megfőzték, hol megsütötték, ennyit tudtak tenni, hogy kicsit változatos legyen az étkezés. „Csak olyan idők ne jöjjenek el megint, mint amik akkor voltak! Nekem már mindegy, de veletek, fiatalokkal, nem tudom, hogy mi lesz…” Amikor elunom, hogy ilyeneket mond, kikéredzkedek játszani az udvarra. Szeretek egészen hátra menni, a szőlő mögött csörgedező patakhoz. Ott szoktam a papírhajómat úsztatni. Áll egy kút is a házhoz közel, az öreg almafa alatt, de nagyanyó azt mondta, lakik benne egy öreg boszorkány, és ha meglát, levisz magával a mélybe, és akkor nincs többé nagyanyó, alma, meg papírhajózás. Nem szép dolog, tudom, de nem bírtam magammal, és egy nap lenéztem abba a kútba. A kútkávára hajolva nem láttam egyebet, csak köveket, és a sötét vizet. Úgy képzeltem, rettentő mély lehet, talán nincs is feneke egyáltalán. Nem tudtam sokáig mélázni, mert nagyanyó megragadta az grabancomat, és jól leszidott, hogy miért voltam szófogadatlan. Beküldött a szobámba, és én nagyon szégyelltem magam, nem is amiatt, amit tettem, hanem mert nagyanyó csalódott bennem. Amikor hátranéztem, láttam, hogy a zsebeiben matat, mintha keresne valamit. Este vacsora nélkül mentem aludni, korgó gyomrom ellenére rögtön elnyomott az álom. Éjjel aztán összekucorodva riadtam fel a tömött dunna alatt. Egészen a homlokomig húztam a takarót, és füleltem. Halk, aprócska koppanásokat hallottam, melyek egyre közeledtek felém. Nem mertem odanézni, mert biztosra vettem, hogy eljött értem a boszorkány, hogy elvigyen magával a mélybe. Akkor csak azt kívántam, bár szűnne meg a zaj, és lenne végre csend! Lélegzetvisszafojtva rimánkodtam, hogy hadd maradhassak mégis! Hajnaltájt aludtam el, a neszezés addigra már megszűnt. Egész magasan járt a nap, mikor felébredtem. Hallottam, ahogy nagyanyó pakolja a konyhában az edényeket, eszcájgokat. Az ismerős zajok megnyugtattak. Ledobtam magamról a dunyhát, és akkor láttam csak, hogy tele van szórva magokkal a padló, egészen az ágyamig. Almamagok voltak. Most már tudom: biztosan alkalmasak arra, hogy elűzzék a boszorkányokat.
Mosdókesztyű
Nem sok mindenre emlékszem a gyerekkoromból, de ma valamiért eszembe jutott a piros mosdókesztyű. Eredetileg frottír mikulászsák volt, aranycérnával hímzett szegéllyel, pont elfért benne egy csokimikulás és pár szem dió. Mivel otthon nem dobtunk ki semmit, a mikulászsákból mosdókesztyű lett, és az esti fürdéskor azzal súrolta anyám a hátamat. A tortúra végére jól megszívta magát az anyag, és alaposan ki kellett csavarni belőle a szappanos vizet, utána pedig radiátorra rakni, hogy megszáradjon. Elképedve figyeltem, ahogy a mosdókesztyű vérvörösre festette a fürdővizet, elszíneződött tőle még a hab is. Egy nap elhatároztam, hogy megszabadulok tőle. Amikor reggel elindultam az iskolába, a kabátzsebembe gyűrtem a mosdókesztyűt. Odakint friss volt az idő és hószagú. Emlékszem a latyaktól csúszós járdára, és a fölé hajló ágakra, melyek láthatóan roskadoztak a hó súlya alatt. Sietősre fogtam, nehogy a nyakamba essen egy nagyobb hókupac. Már nem emlékszem, hogy miért álltam meg éppen az előtt a ház előtt. Korábban is felfigyeltem a vakolatlan téglafalú, apró épületre. Elhagyatottnak tűnt, de anyámtól tudtam, hogy lakik benne egy férfi. A kerítésnél állva, megigézve néztem a diófa alsó ágán lógó megtépázott szalonnabőrkét. Kicsivel beljebb, az udvaron egy alak állt, és egyenesen engem bámult. A látványtól földbegyökerezett a lábam. A férfi ruhája véres volt, késével almát pucolt, az almahéj pedig egyben maradva lógott a lába mellett, a végét egy kismacska rágcsálta. A férfitól pár méterre véres tuskó állt, körülötte pirossal pettyezett tollak hevertek szerteszét. Ekkor éreztem meg a fémes, vasízű szagot. Tőlem pár méternyire egy másik kiscica játszott, öklömnyi gömbszerű valamit paskolgatott a mancsával. Ahogy észrevett engem, abbahagyta a játékot. Térdre estem, és a latyakos hóba hánytam. A férfi felnevetett, és dolga végeztével elindult a házba. Felegyenesedtem, a hideg idő segített magamhoz térnem. Letöröltem a térdeimet, és a zsebembe nyúlva kivettem a mosdókesztyűt. Tisztára töröltem vele a számat, majd az udvarba hajítottam. Egyenesen a tyúk fejére hullott.
