Már alig látok, az irodalomtól mégsem tudok elszakadni. A minap is egy
verset olvastam. Nagy lelkesedéssel láték neki, szépen is kezdődött, de
aztán elrugaszkodott mindentől, amit költészetnek lehet nevezhetni.
Később is voltak szép sorok – „Szeretlek, mint anyját a gyermek, mint
mélyüket a hallgatag vermek, szeretlek, mint a fényt a termek, lángot a
lélek, test a nyugalmat. Szeretlek, mint élni szeretnek halandók, amíg meg
nem halnak” –, de ez már csak olyan volt, mintha a homokba mazsolát
tennének.