Csízió!

Mikor már a sósborszesz is hiába van,
Cserkeszőlő akkor következik. Sosincs kimondva a neve,
csak annyi, hogy fürdő. Most épp ideje menni,
a lába helyett kövek, karomvastagok a visszerek.
A fürdő jobb, mint az áhítat, utána, akár egy kamaszlány,
az ember csak suhan. Egy hét, néha megvan kettő,
mikorra a láb újra lüktetni kezd. Ázni muszáj lesz megint,
Margitkának szól, a készülődés is már csodákat tesz.
Nagy találkozások esnek meg ott. Közben a víz, a gyógy, a pára.
Mindegy, hogy Cserke- vagy Csíz-, csak fürdő legyen.
A résztvevők is mindegy, férfi, nő vagy gyerek,
egy szál gatyában, pőrén, felpuhult, ráncos ujjbegyekkel
egyforma mind. Jód vagy bróm vagy kén, nincs különbség,
ha szúr a szag, ha záptojást idéz, a kúra úgy van rendjén.
Mindenre jó, reuma, lábbaj, aranyér, mellkas.
Gyógyít, persze, hogy gyógyít a fiatal feleség, pláne,
ha ötven év mínuszban van (lsd. Jókai),
de a víz ennél többet ad, elűzi azt, ami fáj,
például a hipochondriát, arra a pár napra legalább,
míg parallel megy a lebegés (lsd. Tompa). Valami pedig hiába súgja,
nincs az én sebemre balzsam, mesébe illik
a csízi pillanat (lsd. Lévay). Merthogy mindegy, ki kivel
találkozik, Margitka vagy a férfiak, a vízen túl a találkozás
az úr. Fecsely meg jó borok, héjh az erdőn, a réteken
Ezerjófű elég terem! Elmélkedés meg olvasás magasabb szinteken,
esetleg kártya, és menten oda lesz vérhányás, szembaj,
nehézlégzés, szívtágulat vagy csak szimpla láb. Ilyen a fürdőbéli
szent ellágyulás.