Isten hozott benneteket,
Régi jó barátok!
Felemelem poharamat
És ürítem rátok.
Most, hogy újra együtt vagyunk,
Úgy, mint hajdan, régen,
Amikor még szűz leányhad
Élt a faluvégen…
Forró is volt tőlük orcánk,
Mint egy tüzes katlan.
Ám azóta mitőlünk egy
Se maradt ártatlan…
De rég is volt, hogy előlünk
Menekültek, okkal.
Mi pedig üldöztük őket
A friss hormonokkal.
Mára ebből semmi sincs már.
Így lettünk mi vének.
Lyányok helyett nem maradt más
Nekünk, csak az ének.
Verset írtunk reggel, este,
Hajnalban meg délben,
Hóviharban, vad esőben,
Fergeteges szélben.
Miskolcról is szólt a dalunk,
Téptük a szent fákat.
Énekeltünk szép dalokat,
Meg bús balladákat.
Ezért lettünk, barátaim,
Végre valahára,
Elismerve munkásságunk,
Miskolc díszpolgára.
Adja Isten, hogy még soká
Dalljunk össze-vissza,
Három vidám öreg költő,
Három bornemissza!
